Alapító okirat
1/2006.
(IK 2.) IM utasítás
az
Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek alapító okiratának közzétételéről
1. § (1) Az
Igazságügyi Szakértői Intézetek Hivatala elnevezését a bűncselekmények
áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény 50. §-ának (1) bekezdése
(2)
Az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek alapító okiratát az utasítás mellékleteként
közzéteszem.
2. § Ez az
utasítás az Igazságügyi Közlönyben történő közzétételének napján lép hatályba.
Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az Igazságügyi
Szakértői Intézetek Hivatala alapító okiratának, valamint az igazságügyi
szakértői intézetek megszüntető okiratainak közzétételéről szóló 2/2001. (IK
3.) IM utasítás.
Melléklet az 1/2006. (IK 2.) IM utasításhoz
Alapító okirat
amelyet a Magyar Köztársaság igazságügyminisztere
- figyelemmel az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény 25. §-ának (1) bekezdésében
foglaltakra - az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek, mint költségvetési
szerv alapításáról az államháztartásról szóló,
többször módosított, 1992. évi XXXVIII. törvény (a
továbbiakban: Áht.) 88. §-ában
kapott felhatalmazás alapján a pénzügyminiszterrel egyetértésben a következők
szerint ad ki:
1. A költségvetési szerv neve: Igazságügyi Szakértői
és Kutató Intézetek.
Az
Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek korábbi elnevezése: Igazságügyi
Szakértői Intézetek Hivatala. Az elnevezés a bűncselekmények áldozatainak
segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény 50. §-ának (1) bekezdése
alapján
2. Az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek az Áht. 87. §-ának (1) bekezdése
szerint költségvetési szerv, jogi személy.
3. Székhelye: 1027 Budapest II.,
Fő u. 70-78.
4. Létesítés éve: 1992.
5. Az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek
tevékenysége:
a)
Az Igazságügyi Szakértői és Kutató
Intézetek szakértői intézeteinek állami feladatként ellátandó alaptevékenysége,
rendeltetése olyan ügyben történő hatósági kirendelés teljesítése, amelyben
jogszabály lehetővé vagy kötelezővé teszi a bizonyítási eljárás hivatalból való
lefolytatását, illetve a külön jogszabályban meghatározott ügyekben való kirendelés
teljesítése, továbbá megbízás alapján igazságügyi szakértői vélemények
készítése.
b) Az Igazságügyi Szakértői
és Kutató Intézetek feladata az alaptevékenység ellátása érdekében külön
jogszabályban megjelölt igazgatási, gazdálkodási, munkaügyi, és nyilvántartási
feladatok ellátása, valamint a rendelkezésre bocsátott keretek között a
működési feltételek biztosítása.
c) Az Igazságügyi Szakértői
és Kutató Intézetek szakértői intézeteinek kiegészítő tevékenysége alkalmazott
kutatás folytatása a hatás- és kompetenciakörükbe tartozó szakterületeken annak
érdekében, hogy a tudomány mindenkori állásának megfelelő, megalapozott
szakvélemények elkészítéséhez szükséges szakmai háttér álljon rendelkezésre.
6. Az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek
szakágazati besorolása:
-
752350 igazságügyi szakértői tevékenység.
7. Felügyeleti szerve: Igazságügyi Minisztérium, 1055
Budapest V., Kossuth tér 4.
8. Alapítója a Magyar Köztársaság Igazságügyi
Minisztériumának képviseletében - a pénzügyminiszterrel egyetértésben - az igazságügyminiszter.
9. Az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézeteket az igazságügyminiszter által kinevezett főigazgató vezeti és
képviseli.
10. Az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek
szervezeti és működési rendjét, a belső és külső kapcsolataira vonatkozó
rendelkezéseket a Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: SzMSz) határozza meg. Az SzMSz-t
az alapító okirat nyilvántartásba történő bejegyzését követő 60 napon belül az igazságügyminiszter állapítja meg.
11. Az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek
vállalkozási tevékenységet nem folytat.
12. Az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek a
részére jóváhagyott előirányzatok felett teljes jogkörrel rendelkező, önállóan
gazdálkodó költségvetési szerv. Az intézetek az Igazságügyi Szakértői és Kutató
Intézetek szervezeti egységeiként működnek, költségvetésüket az Igazságügyi
Szakértői és Kutató Intézetek költségvetése tartalmazza.
13. Az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek
hatásköre az ország egész területére kiterjed, az igazságügyi szakértői
vélemények készítését végző intézeteinek illetékességi területét és hatáskörét
jogszabály meghatározhatja.
Az
intézetek és székhelyük:
1. Budapesti
Műszaki, Könyv- és Adószakértői Intézet, székhelye: Budapest
2. Budapesti
Orvosszakértői Intézet, székhelye: Budapest
3. Toxikológiai
Intézet, székhelye: Budapest
4. Debreceni
Intézet, székhelye: Debrecen
5. Győri
Intézet, székhelye: Győr
6. Kaposvári
Intézet, székhelye: Kaposvár
7. Kecskeméti
Intézet, székhelye: Kecskemét
8. Miskolci
Intézet, székhelye: Miskolc
9. Szegedi
Intézet, székhelye: Szeged
10. Szolnoki
Intézet, székhelye: Szolnok
11. Szombathelyi
Intézet, székhelye: Szombathely
12. Veszprémi
Intézet, székhelye: Veszprém
14. Az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek
megszüntetése esetén a jogutódot az alapító jelöli ki.
