Üvegzseb

Tisztelt Látogató!

 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet előírásai értelmében az államháztartás alrendszereihez tartozó szervek közzéteszik

  • a 2004. január 1-ét követően általuk nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek nevét, a támogatás célját, összegét, valamint a támogatási program megvalósításának helyét;
  • a humánszolgáltatásokat ellátó szervezeteknek és személyeknek nyújtott támogatások kedvezményezettjeinek megnevezését, a támogatás célját, összegét, a 2003. évre visszamenőleg;
  • a 2004. január 1-ét követően általuk kötött, nettó ötmillió forintot elérő, vagy azt meghaladó értékű, árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésére, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon, vagy vagyoni értékű jog átadására vonatkozó szerződések megnevezését, tárgyát, a szerződést kötő felek megnevezését, a szerződés értékét, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartamát, valamint az említett adatok változását;
  • az elemi költségvetésük elfogadását követő 30 napon belül a költségvetési alapokmányukat (évente),
  • alapító okiratukat 2004. január 1-től;

 
 ISZKI szerződések 2010. I. negyedév 2010.05.13.
 ISZKI mobiltelefon költség 2010. I. negyedév 2010.05.13.
 ISZKI gépjármű használat 2010 I. negyedév 2010. 05. 13.
 ISZKI 2009. évi költségvetés 2009. 10. 09.
 ISZKI gépjármű használat 2009. IV. negyedév és 2009. év 2009. 12. 07.
 ISZKI mobiltelefon költség 2009. IV. negyedév és 2009. év 2009. 12. 07.
 ISZKI külföldi kiküldetések 2009.IV. negyedév és 2009. év 2009. 10. 09.
 ISZKI szerződések 2009. IV. negyedév és 2009. év 2009. 10. 09.
 ISZKI gépjármű használat 2009. III. negyedév 2009. 12. 07.
 ISZKI mobiltelefon költség 2009. III. negyedév 2009. 12. 07.
 ISZKI külföldi kiküldetések 2009.I. félév 2009. 10. 09.
 ISZKI szerződések 2009. I. félév 2009. 10. 09.
 ISZKI mobiltelefon költség 2009 II. negyedév, I. félév 2009. 08. 07.
 ISZKI gépjármű használat 2009. II. negyedév, I. félév 2009. 08. 07.
 ISZKI mobiltelefon költség 2009 I. negyedév 2009. 05. 04.
 ISZKI gépjármű használat 2009. I. negyedév 2009. 05. 04.
 ISZKI szerződések 2009 I. negyedév 2009. 05. 04.
 ISZKI gépjármű használat 2008. IV. negyedév és 2008. év 2009. 02. 02.
 ISZKI mobiltelefon költség 2008 IV. negyedév és 2008. év 2009. 02. 02.
 ISZKI szerződések 2008. év 2008. 12. 22.
 ISZKI külföldi kiküldetés 2008. év 2008. 12. 04.
 ISZKI gépjármű használat 2008 I-III. negyedév 2008. 12. 04.
 ISZKI mobiltelefon költség 2008. I-III. negyedév 2008. 12. 04.
 ISZKI gépjármű használat 2008. II. negyedév és I. félév 2008. 12. 04.
 ISZKI mobiltelefon költség 2008. II. negyedév és I. félév 2008. 12. 04.
 ISZKI gépjármű használat 2008. I. negyedév 2008. 12. 04.
 ISZKI mobiltelefon költség 2008. I. negyedév 2008. 12. 04.
 ISZKI gépjármű használat 2007. IV. negyedév és 2007. év 2008. 01. 06.
 ISZKI mobiltelefon költség 2007. IV. negyedév és 2007. év 2008. 01. 06.
 ISZKI szerződések 2007. 2008. 01. 06.
 ISZKI mobiltelefon költség 2007. III. negyedév 2008. 01. 06.
 ISZKI gépjármű használat 2007. III. negyedév 2008. 01. 06.
 ISZKI külföldi kiküldetés 2007. 2007. 12. 12.
 ISZKI gépjármű használat 2007. II. negyedév 2007. 12. 12.
 ISZKI mobiltelefon költség 2007. II. negyedév 2007. 12. 12.
 ISZKI gépjármű használat 2007. I. negyedév 2007. 12. 12.
 ISZKI mobiltelefon költség 2007. I. negyedév 2007. 12. 12.
 ISZKI külföldi kiküldetés 2006. 2007. 03. 14.
 ISZKI mobiltelefon költség 2006. IV. negyedév és 2006. év 2007. 03. 14.
 ISZKI gépjármű használat 2006. IV. negyedév és 2006. év 2007. 03. 14.
 ISZKI mobiltelefon költség 2006. III. negyedév 2006. 11. 06.
 ISZKI gépjármű használat 2006. III. negyedév 2006. 11. 06.
 ISZKI szerződések 2006 2006. 10. 19.
 ISZKI mobiltelefon költség 2006. I. félév 2006. 10. 19.
 ISZKI külföldi kiküldetés 2006. I. félév 2006. 10. 19.
 ISZKI gépjármű használat 2006. I. félév 2006. 10. 19.
 ISZKI mobiltelefon költség 2006. I. negyedév 2006. 10. 19.
 ISZKI gépjármű költség 2006. I. negyedév 2006. 10. 19.
 ISZKI költségvetési alapokmány 2006. 2006. 10. 19.
 ISZIH szerződések 2005. 2006. 10. 19.
 ISZIH mobiltelefon költség 2005. 2006. 10. 19.
 ISZIH külföldi kiküldetés 2005. 2006. 10. 19.
 ISZIH gépjármű költség 2005. 2006. 10. 19.
 
2009. 12. 07.
Készítette és hosztolja: Zeon Informatikai Kft.